Mivel a fogszínű kompozit restaurátumok készítése a fogorvosok mindennapi munkájának szerves része, így a gyakorló fogorvosok naponta szembesülhetnek ezzel a bosszantó jelenséggel.

A fehér szegély a kompozit tömőanyag és a kavitás falának találkozásánál alakulhat ki. A tömőanyag bevitelekor még nyoma sincs és az csak a polimerizációt követően tűnik elő, a beavatkozást végző fogorvos és persze a páciens legnagyobb bosszúságára.

Ahhoz, hogy megértsük a fehér szegély kialakulásának lehetséges okait, röviden tekintsük át át a fényrekötő kompozit tömőanyagok összetételét, az adhezív technikát és a polimerizációs zsugorodást.

A kompozit tömőanyagok alapvető összetevői:

1. szerves mátrix
2. szervetlen töltőanyag
3. a két fázist összekapcsoló szilán
4. fotóiniciátorok
5. adalékok – pld. pigmentek.

A dolog természetesen nem ennyire egyszerű, de az alap probléma megértéséhez bőven elegendő.

A fotopolimerizáció során a szerves mátrixi térben (a kavitásban) elhelyezkedő monomerek összekapcsolódnak és egy stabil polimer hálót hoznak létre, melyben a szervetlen töltőanyag szemcsék a különböző pigmentekkel együtt „fogságba esnek”.

Nem nehéz elképzelni, hogy az egymáshoz közeledő monomerek az összekapcsolódást követően már kisebb helyen „elférnek”, mint külön-külön. Ez áll a kompozitok polimerizációs mechanizmusának hátterében.

A polimerizációs zsugorodást a töltőanyag hányad növelésével lehet csökkenteni, de csak egy bizonyos határig. A túl nagy szervetlen töltőanyag mennyiség a kompozit tömőanyag kezelhetőségének, használhatóságának rovására megy. Az anyag túl kemény, morzsalékony lesz.

A kompozitoknak tehát az összetételükből adódóan lesz valamekkora zsugorodása.

A kompozitok ezen tulajdonsága teszi szükségessé az adhezív technika alkalmazását. Ennek lényege, hogy a kompozitokat megpróbáljuk a preparált üreg falaihoz, tehát a dentin és a zománc felszínekhez „ragasztani” annak érdekében, hogy a polimerizáció során végbemenő zsugorodás ne tudja a tömőanyagot elhúzni a ragasztási felszínektől.  Ezzel a technikával jó esetben megoldunk egy problémát, de ugyanakkor generálunk egy másikat, a zsugorodási stresszt.

Ennek taglalása azonban túlfeszítené jelen írás határait.

Az adhezívekkel (bondokkal) a zománc felszínén sokkal erősebb és tartósabb kötőerőt tudunk kialakítani, mint pl. a dentin felszínen.

A bosszantó fehér szegélyek a tömés széle és a kavitás határa között alakulnak ki.

Az adhezív technika egyik fontos alaptétele, hogy a kavitás határán a zománcszéleket „ferdére preparáljuk”, mely szélesebb zománc – tömőanyag találkozási felszínt hoz létre, ami nagyobb adhezív felületet és biztosabb széli zárást eredményez. Ez javítja a restauráció hosszútávú prognózisát, azaz a szekunder káriesz előfordulási esélyének csökkentését eredményezi.

A fehér szegély kialakulásának több elmélete is létezik, melyek a fentebb leírtakból következhetnek.

A következőkben ezeket fogjuk taglalni:

1. Az első elmélet szerint ez a fehér szegély lényegében a fogzománc és kompozit törmelék keveréke. A kavitás szélein található zománcszél ferdére csiszolásakor keletkezhetnek olyan vékony zománcszélek, amelyeket a polimerizáció során létrejövő zsugorodás egyszerűen letör, azáltal megváltozik a helyzete, a fénytörése és így a polimerizációt követően láthatóvá válik.
2. A másik elmélet szerint ezek e letört zománc prizmák nem a polimerizáció során, hanem a polírozás során felszabaduló hő hatására törnek le. A végeredmény ugyanaz: fehér szegély, amely körbefut a restauráció peremén.
3. A következő elmélet szerint viszont nem is a letört zománcprizmák, hanem az elvékonyodó tömésszél okozza a jelenséget. A fényrekötő anyagok egy érdekes tulajdonsága, hogy a polimerizáció során a levegő oxigénjével érintkező felszínen nem következik be a polimerizáció. Ez teszi lehetővé, hogy a rétegezési technika alkalmazása során az egyes rétegek maradéktalanul össze tudjanak kapcsolódni egymással. Azonban, amikor az utolsó kompozit réteget polimerizáljuk, akkor a felszínen ott fog maradni egy megkötetlen diszperz kompozit réteg. Ezt a restauráció kidolgozása (finírozása és polírozása) során jó esetben eltávolítjuk, ugyanis amennyiben ez a felszínen marad, akkor hozzájárulhat a restauráció elszíneződéséhez. Ebben a néhány mikrométer vastagságú polimerizálatlan rétegben könnyebben tapad meg a lepedék, a különféle pigmentek stb., azonban a tömés szélén, ahol a kompozit elvékonyodik, ott ez az ilyen gyengébb, nem tökéletesen polimerizálódott tömésszél akár kritikus is lehet, hiszen könnyebben kicsorbul, letörik. Az Így keletkezett anyaghiánynak megváltozik a fénytörése és hosszútávon elszíneződhet és másodlagos szuvasodás predilekciós helyévé válhat.

Milyen megoldások kínálkoznak a jelenség megelőzésére?

A jelenség elkerülésének egyik módja a mikrorés töltetlen „tömítőanyaggal” való kitöltése. Ilyen termék pl. az Ultradent cég PermaSeal nevű terméke.

A másik javaslat az utolsó, legfelső réteg polimerizációja előtt a Cerkamed cég Inox géljének a használata, amely megakadályozza az oxigén inhibíciós réteg kialakulását.